"Minél többet írok a Vera munkásságával való találkozásaimról, annál inkább az az érzésem, hogy az angyal sosem hagyta el őt igazán.
Daniel Léger, Székely Vera Nyomok, Bernard Chauveau kiadás2016, 176 oldal

Daniel Léger és felesége a művészet szerelmesei. Egy nap egy aukción beleszerettek egy kerámiaasztalba, amelynek aláírását csak később fedezték fel: Székely Vera. A vásárlás, amely egyszerre lenyűgözte és elragadtatta őket, egy olyan történet kezdete lett, amelyet egy olyan művésszel való találkozás jellemez, akiről semmit sem tudtak. Ez a találkozás egyszeri volt, mivel Vera három évvel később meghalt, de az életüket mágnesként vonzotta. Ez a könyv egy nyomozás naplója, a művésznő által hátrahagyott, mulandó és mély nyomok keresése, és a titokzatos forrás felkutatása, amely inspirálta őt.

Úgy tűnik, hogy a forrás Magyarországon, Budapesten van. Vera és férje, a szobrász Pierre Székelymindketten az iskola diákjai voltak, amikor még nagyon fiatalok voltak. Hanna Dallos az 1930-as években és 1944-ig. A grafikus, metsző és festő Hanna egy élénk, vicces, intelligens és mélyreható fiatal nő volt, valamint kivételes tanár. Mindent megtanultak tőle: a művészi gyakorlatot természetesen, de ezen kívül még sok mindent. Mesterüknek tekintették őt, a szó keleti értelmében. Ők voltak az első olvasói is a Párbeszédek az angyallalHanna volt a hang, de nem a beszélő. Ezzel a figyelmeztetéssel kezdődött a barátjának Gitta Mallasz Figyelem, már nem én beszélek". Azok, akik beszéltek, téren és időn túl beszéltek...

Daniel Léger meg van győződve arról, hogy Székely Verát egy életre meg fogja jelölni ez a beavatás, és munkássága a Mester által feltárt belső világ kifejeződése. Ebből meríti minden erejét, eredetiségét, függetlenségét és titokzatosságát.

1987-ben Vera elmagyarázta a Hanna Dallossal való találkozásának természetét Christian Dumonnak, akivel együtt dolgozott egy kiállításon: "Ez a tanítás inkább szerelmi, mint intellektuális viszony volt, és azt hiszem, ez a legközvetlenebb út (...) A spiritualitás az élet szerves része, olyan, mint az evés, ivás, munka, zuhanyzás, szeretkezés, kertészkedés, nem különálló. A lábunk a földön áll, a fejünk pedig az égben. Mi vagyunk az összekötő kapocs a kettő között. Senki sem lehet leválasztva, elszakítva attól, ami a világban történik. Ennek a magmának vagyunk a részei: az emberiségé. A tetteink, a gondolataink, amit mondunk, amit eszünk, amit belélegzünk, amit kilélegzünk, mindennek óriási jelentősége van."

Székely Vera személyisége mély benyomást tett Christian Dumon kulturális szakemberre. Emlékszik "munkásságának fizikai oldalára, határozottságára, műveinek feszültségére, a puhaság és az esztétikum elutasítására éppúgy, mint derűjére és nagyszerű emberségére". De még nagyobb hatással volt a lányára, Raphaëlle-re, aki akkor még csak 5 éves volt. Ahogy a Vera által készített pókhálók között bolyongott, egy szelíd villám csapott belé, "egy azonnali és kölcsönös felismerés. Vera megnyitott előttem egy folyót" - mondja. "Minden pillanat Verával időtlen volt, kiragadva a mindennapi életből. Ez volt a találkozásom a spirituális, határtalan dimenziókkal. Ami 50 évvel korábban Dallos Hanna volt számára, az bizonyos értelemben Székely Vera volt Raphaëlle Dumon számára. Találkozásuk eldöntötte művészi hivatását, de a szabadság, amit ez a találkozás adott neki, később arra késztette, hogy kivonuljon abból a művészi közegből, amelyben nem érezte jól magát. De most is teljes mértékben kreatívnak érzi magát, amikor a szőlővel dolgozik...

"Ha szüretelsz valamit, cseresznyét, tapasztalatokat, bizonyos életismeretet, akkor meg kell osztanod. Ez a megosztás elengedhetetlen." Székely Vera

EL