Amikor Mallasz Gitta 1960-ban Franciaországba érkezett, már beszélt franciául. "Ott fent mindent kiszámítottak! Édesanyám hét évet töltött egy francia kolostorban Ausztriában. Gyakran beszélt hozzánk ezen a nyelven, amit nagyon szeretett. De a franciája még mindig csak megközelítő volt, vagy legalábbis nem volt elég jó ahhoz, hogy egy ilyen sűrű és költői szöveget le tudjon fordítani.

Ezért a projektben jelentős számú ember vesz majd részt.

Voltak, akik magyarul beszéltek, mint például a férje, Walder Laci, aki találkozott Angyalával, és teljesen magáévá tette felesége munkáját. Volt még, emlékszik vissza Kardos Margit, egy magyar nőkből álló csoport, amelynek tagja volt, és amely 1965 augusztusától Gitta otthonában vagy valamelyiküknél (vagy nyáron a Parc de Sceaux-ban a padokon) találkozott: Péterfalvy Éva, Rózsa Rey, Székely Vera [1], művészek. Vannak "béna kétnyelvűek", mások már 20 éve Franciaországban élnek és tökéletesen tudnak franciául, de mindannyian nagyon igényesek és lelkesek.

De sokan egyáltalán nem beszéltek magyarul. Ilyen Hélène Boyer, akit az 1976-os kiadásban úgy említenek, mint aki közreműködött a fordításban, és Henri Ormaechea atya, egy ferences, akit elcsábított a szöveg. Ő meséli el a heti üléseket - valóságos ping-pong meccseket -, amelyek két éven át folytak az 1976-os első kiadás elkészítése érdekében:

Elkezdett hangosan olvasni. Azt mondta: "Ez rosszul van lefordítva". Vagy "Ez nem elég jó". Aztán tettem néhány fordítási javaslatot. Azt mondta: "Nem, ez még nem az - vagy nem egészen az". Körbe-körbe jártuk a dolgot, majd amikor jött a megfelelő javaslat, azt mondta: "Ez az! És rögtön le is írta.

Dominique Raoul-Duval [2] a maga részéről humorral és érzelmekkel meséli el azt a "felejthetetlen élményt", amikor Gittával együtt dolgozott a teljes kiadáson. Párbeszédek az angyallal és a négy kommentárkönyvből kettő esetében:

A módszerünk egyszerű volt: mivel Gitta prózája gyakran csak hozzávetőleges volt, szedett-vedett szintaxissal és bizonytalan szókinccsel, mondatról mondatra ugyanaz a kérdés ismétlődött: "Pontosan mire gondoltál?".
Gitta hosszasan magyarázott, és mi próbálgatással és tévedéssel megtaláltuk azokat a szavakat, amelyek pontosan illeszkedtek a gondolataihoz.
A könyvkiadásban eltöltött évek, amikor mások szövegein dolgoztam, igényessé tettek: Gitta százszor megállt volna az úton, megelégedve azzal a tökéletlen formulával, amit az imént javasoltam neki; százszor makacsul bizonygattam, hogy találhatunk jobbat - és valóban találtunk jobbat.

Olvassa el Henry atya és Dominique Raoul-Duval teljes vallomását: magyarról franciára, a www.dialogues-ange.fr oldalon.

[1] Székely Vera (1919-1994) magyar művésznő, aki úszóként kezdte pályafutását. Mallasz Gitta edzette az 1936-os berlini olimpián való részvételéig. Ezután Hanna tanítványa lett, Pierre Székelyvel együtt, aki később a férje lett. A Budaligeti tárgyalások idején Hanna szüleinek budapesti lakásában éltek, és ők voltak az első olvasói a későbbi Párbeszédek az angyallal. A háború után Franciaországban telepedtek le.

[2] Dominique Raoul-Duval 17 év alatt hat fehér borítós könyv kiadásáért volt felelős az Aubier-nél: a két kiadású Párbeszédek az angyallal és négy könyvnyi kommentár Mallasz Gitta.

EL